A leányok leventeegyesületekbe szervezése több megyében ütközött az egyház ellenállásába, és a szülők előítéleteivel is számolni kellett. A magyar oktatási intézmények fenntartásában és működtetésében korábban is meghatározó szerepet játszó klérus helyeslésétől függött a leányifjúság egyesületekbe szervezése, hiszen féltően őrködtek a magyar nő romlatlansága felett. Az iskolán belül és azon kívül is igyekeztek fellépni minden olyan „modern” jelenséggel szemben, mint a koedukált oktatás, a világi egyesületekbe való belépés vagy a testnevelés és sport (Gergely–Kiss 1976, 217). Az országgyűlésen Shvoy Lajos székesfehérvári püspök vált az ellentábor legaktívabb szószólójává.
Shvoj Lajos püspök
Elsősorban a valláserkölcsi nevelés megvalósulását, valamint annak a mozgalom általi megbecsültségét vonta kétségbe, és úgy gondolta, hogy a már létező keresztény leányszervezetek kiválóan alkalmasak az új célkitűzések megvalósítására, ezért szorgalmazta az előkészítő tárgyalásokba való bevonásukat. Véleménye szerint: „…minden olyan mozgalom, amely a nőt a családból s a valláserkölcsi alapon álló iskolából kiszakítja vagy annak áldott hatását csökkenti, vagy ellensúlyozza, a család nemzetfenntartó erőit gyengíti és ezzel magát a nemzetet pusztítja, bomlasztja.” (Képviselőházi Napló 1941, 422) A viták során körvonalazták azokat a kritériumokat, amelyek teljesülése esetén számíthattak a mozgalom irányítói az egyház támogatására. (1) A gyakorlatban is valósuljon meg a valláserkölcsi nevelés, (2) olyan képzett női tanerők jóvoltából, akik maguk is szilárd világnézeti alapon állnak. (3) Az iskolás lányokat hagyják meg az intézmény keretein belül, hiszen ott megbízható pedagógusok kezében vannak.
