A leánylevente mozgalomhoz törvényes képviselője engedélyével önkéntesen csatlakozhatott minden 10 év feletti, de 20. életévét be nem töltött hajadon leány, aki nem volt egyetem vagy főiskola hallgatója, továbbá nem volt zsidónak tekinthető. Az évek során fokozatosan módosult az elképzelés arra nézve, hogy a 10–19 éves leányifjúság mely szegmenseinek bevonására igyekszik a mozgalom. Kezdetben az iskolán kívüli leányok beszervezése volt a legfontosabb. Ennek okát abban a válságjelenségben láthatjuk, amelyre kiválóan világít rá Palos Bernardin pécsi tankerületi főigazgató állásfoglalása a leánylevente mozgalom szükségessége mellett: „jelenleg nem látok más módot arra, hogy iskolán kívüli lesüllyedt, világnézetileg és etikailag elhanyagolt, szociális tekintetben visszamaradt, női élethivatásra való ránevelés szempontjából szánalmas elmaradottságban lévő leányifjúságunkat felemelni lehessen. Ép így nem látok más módot az elnevelt, erkölcsi tekintetben kiüresedett, nemzeti öntudatában meg nem erősödött iskolás leánytömegek kellő megnevelésére sem.”[1] Ennek szellemében az egyes települések jellegétől függően jöttek létre a földműves, hivatalnok, gazdálkodó, kereskedő, iparos vagy gyári munkás leányok csoportjai.[2]
Palos Bernardin György, ciszterci szerzetes, tanár
A már a kezdetekkor 130 000 főt számláló mozgalom 1941 októberétől foghatott a nagyobb ütemű toborzáshoz.[3] Sajtófelhívások, rádiószózatok, ünnepi beszédek (1943. március 15. Horthy Miklós),[4] időszakos toborzások (1942. június 13–20. Budapest 1200 fő) [5] és nyilvános mintafoglalkozások (1943. május 15. előtt Gödöllő Danubia gyár csapata)[6] szolgáltak eszközül a leányok meggyőzésére afelől, hogy nekik is a leányleventék között a helyük. 1942 tavaszán-nyarán a híradások már több mint 2500 községben kb. 200 000 önkéntest említenek.[7] 1943 őszére a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelete jóvoltából falvak, városok, iskolák, műhelyek és vállalatok számára egyaránt lehetővé vált csapat alakítása.[8]
1944 májusában a középiskolák tanulói jelentették a mozgósítandó célcsoportot.[9] 1944 nyarától már a 20 év alatti leányifjúság egészének összefogására és a mozgalom kötelezővé tételére törekedtek a vezetők. Béldy Alajos Palos Bernardin, pécsi tankerületi főigazgatónak írt leveléből[10] és Kokas Eszter nyilatkozataiból[11] kiderül, hogy 1944 júliusára a kötelezővé tételhez szükséges vezetőállomány kiképzése megtörtént (3543 fő).[12]
Kokas Eszter országos vezető felhívása a Szebb Jövőt!-ben (1943)[1] Palos Bernardin, a pécsi tankerület főigazgatójának levele Béldy Alajoshoz a leventeleány mozgalom leendő kötelezővé tétele kapcsán. 1944. augusztus 17. 3823/943–44.
[2] Lányok Útja I/9. 8–9.
[3] Dunántúl 1943. 02. 18. 4.
[4] Szebb Jövőt III/13. 7.
[5] Nemzeti Újság 1942. 08. 09. 6.
[6] Szebb Jövőt III/20. 11.
[7] Gergely–Kiss 1976, 225., Nemzeti Újság 1942. 08. 09. 6.
[8] Szebb Jövőt III/47. 8.
[9] Lányok Útja I/1. 2.
[10] 2222/1944. TO. Pécsi Tankerületi Főigazgatóság Iktatott iratai 3603–4000. doboz
[11] Szebb Jövőt III/47. 8., III/48. 11.
[12] Gergely–Kiss 1976, 227.
